Látogatási program van az úzvölgyi haditemetőben, ugyanis a prefektus megtámadta Csíkszentmárton önkormányzatának határozatát a temető lezárására vonatkozóan, így az nem érvényes. Hargita Megye Tanácsa jogászainak és szakembereinek segítségével elkészült az a temetőlátogatási program, amelyet nincs joga megtámadni a prefektusnak vagy más hatóságnak. A Csíkszentmárton közterületén található temetőt, amit kormányhatározat is elfogad, minden héten vasárnap 16 és 17 óra között lehet látogatni, előzetes jelentkezés alapján.

Az első látogató a magyarországi Borsod-Abaúj-Zemplén megye küldöttsége volt Török Dezső elnök vezetésével június 2-án, hisz a Miskolci Magyar Királyi 10-es honvéd gyalogezred sírjai fölött betonoztak a dormánfalviak. A Miskolci Magyar Királyi 10-es honvéd gyalogezredet érte a legnagyobb veszteség az Úzvölgyében, a haditemetőben a június 2-án kilátogató miskolciak elődei nyugszanak. A temetőben koszorút helyeztek el Török Dezső, Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlésének elnöke, Negrutz Ágoston, az agárminisztérium miniszteri megbízottja, Butta László, Tarcal település polgármestere, dr. Liszkai Ferenc, Tiszaladány polgármester és Fodor István, Sepsibodok polgármestere. A küldöttséget Hargita Megye Tanácsa részéről Szőcs-Mátyás István vezérigazgató kísérte el.

– Fontosnak tartottuk, hogy ha a prefektúra megtámadja Csíkszentmárton önkormányzatának határozatát, akkor is tudjunk lépni. Ezt a jogszerű lépést találtuk, amit nem lehet megtámadni. Továbbra is azt gondoljuk, hogy sírgyalázás történt, hogy törvénytelen volt az építkezés, és Románia Kormánya helyre kell tegye ezt a sok törvénytelenséget, ezzel adós a hősi halottak emlékének. Nem adjuk fel, folytatjuk a munkát. Továbbra is arra kérek mindenkit, hogy racionálisan, higgadtan és a törvényeket betartva járjunk el. Nekünk egyetlen fegyverünk a törvényesség, míg látjuk, hogy a másik oldalon a törvénytelen eszköztár szinte beláthatatlan, és ha Romániában van jogállam, ez nem történhet meg – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Az Úzvölgyével kapcsolatos információk az alábbi linken tanulmányozhatók:

http://uz.hargitamegye.ro

 

Csíkszereda, 2019. június 2.