Csíkszentmárton község és a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat álláspontja mellé sorakozott fel november 5-i perbelépési kérelmével Hargita megye.

Hargita Megye Tanácsa abba a perbe lépne be, amelyet Dormánfalva polgármestere, valamint Dormánfalva város ellen indított Csíkszentmárton község a Bákói Törvényszéken (dossziészám: 1631/110/2019), és amelyben immár közösen kérik a következőket: a Dormánfalva polgármestere által kibocsátott 69/17.12.2018-as számú dormánfalvi építkezési engedély, valamint az ezt megelőző 136/13.11.2018-as számú urbanisztikai bizonylat és általános rendezési terv úzvölgyi katonai temetőre vonatkozó részének semmissé nyilvánítását; a törvénytelen építmények lebontását az úzvölgyi temetőben, visszaállítva az eredeti állapotot. Mindezzel együtt Hargita Megye Tanácsa kérte valamennyi perköltség alperes általi megtérítését.

A megye perbelépési kérelmének indoklása szerint az építkezési engedély kibocsátásához a törvényes előírásoknak megfelelően Dormánfalvának kérnie kellett volna Hargita megye beleegyezését, ugyanis a 123-as számú megyei út, amely mentén az úzvölgyi temető található, Hargita megye közvagyonát képezi, és Hargita Megye Tanácsának ügykezelésébe tartozik. Továbbá a megsemmisítendő építkezési engedélyt a Dormánfalva, str. Muncii 16 címre bocsátották ki, holott a temető nem ott található. Nem utolsósorban, mivel a temető Csíkszentmárton község közvagyonát képezi, amit az 1351/2001-es kormányhatározat tanúsít, és a jelenleg érvényben lévő 2/1968-as törvény értelmében Úzvölgye település is Csíkszentmártonhoz tartozik, Dormánfalva polgármestere a fenti akták kibocsátásával túllépte hatáskörét, megsértve Hargita megye és Csíkszentmárton közigazgatási területét.

„A perbelépési kérelmünk célja, hogy erősítse Csíkszentmárton község és a perben szintén részt vevő Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat álláspontját. A kérelem elfogadásáról a per következő tárgyalásain várható döntés. Arról már beszámoltunk, hogy Bákó megye prefektusa is megtámadta Dormánfalva Úzvölgyével kapcsolatos aktáit, és ez szintén a mi álláspontunkat erősíti, vagyis azt, hogy Dormánfalva törvénytelenül építkezett az úzvölgyi katonai temetőben” – szögezte le Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette: „Folytatjuk a küzdelmet, és minden jogi eszközt felhasználunk arra, hogy megvédjük Székelyföldet. Tudjuk, hogy az igazság a mi oldalunkon van.”

Az építkezési engedély törvényességét Bákó megye prefektusa is bírósági úton kifogásolja, kérve ennek megsemmisítését, a 2714/110/2019-es ügycsomót szintén a Bákó Megyei Törvényszéken tárgyalják. Mivel a két jogvita tárgya azonos, a felperesek kérték a két ügycsomó összekapcsolását.

Az úzvölgyi temetővel, valamint a Hargita és Bákó megye közti határvitával kapcsolatos információk elérhetők az http://uz.hargitamegye.ro/ honlapon.

 

Csíkszereda, 2019. november 6.